NEM AZ VAGY DALSZÖVEG – BADKARMA (MR. BUSTA & KAROLA)

“Nem az vagy”

Az elején beszerelmesedtek, aztán megígértek mindent,
Utána is tartsátok magatokat ahhoz, amit megígértetek faszszopók.

Mindig úgy indul az egész, hogy rózsaszín ám minden,
És olyanokba hiszünk, amibe soha nem hittem,
Hogy képes leszek arra, hogy nem leszek a másé,
És minden olyan frankó, a reggeli, a kávé.
Én nem láttam még ilyet, te vagy az én kincsem,
Hogy meg se kell már szólalni és úgy is értek mindent,
Egész nap az ágyba, a kocsiban vagy bárhol,
A testedre feszülök, ez jobb, mint egy álom.
Majd előjön egy patkány, kiabál és nézek,
Hogy mit követtem el, hogy megint én lettem egy féreg,
Hogy minek megyek arra, kinek írok, ki volt az a szőke,
Miket csináltam én a múltba, kivel voltam én előtte,
Én meg üvöltök, mint állat, te meg ki kéred magadnak,
Hogy te királynő vagy és veled soha nem kiabáltak,
Én meg elengedtem mindent, nem így egyeztünk meg baby
Nem tehetek róla, mindenki az én számomat kéri

Nem az vagy már, akit megszerettem
Nem az vagy már, akit megismertem
Nem az vagy már, aki megérdemel
Te tetted tönkre, de már nem érdekel x2

Aztán mindig a viták, és nem tudod meddig,
Keresel egy olyat, aki kutyába fekszik,
Már megmondtam neked, hogy én vagyok a Mr.,
Addig, míg veled vagyok, engem te tisztelj.
Mert véletlenül elküldelek pihenni
Aztán megtanítalak, hogyan kell beszélni
És állj meg, nekem te ne szóljál vissza,
Mert az előző lányka csak ugyanezt tudta.
Hogy mér’ lettél hozzá hasonlítva,
Mer’ ugyanúgy viselkedsz te dettóra,
Aztán kikérem magamnak, hogy belém állj,
Ezt mindenki tudja, nem nagy találmány! (Yo!)

Nem az vagy már, akit megszerettem
Nem az vagy már, akit megismertem
Nem az vagy már, aki megérdemel
Te tetted tönkre, de már nem érdekel x2

Telik az idő, már három és hónapba,
Azt vettem észre, hogy tutira feladja,
Pedig esküszöm minden ígérve lett,
De hogy, arra ki kérte meg?!
Mer, hogy ki vagyok én bizony azt tudta jól,
De másoknál biztos majd nagyot tarol,
De a tested, a külsőd, az nem minden,
Meg hogy hetente turkálsz a rötyimben.
Mer’ egy asszonynak tudni kell mi dolga,
És akkor örömmel húzlak a jóba,
És én nem megyek máshoz, mer elég vagy,
Meg amúgy azt mondod nekem elég nagy.
Úgyhogy békében takarodj a fenébe,
Mer’ a Busta nem kíváncsi a reményre,
Olyan öreg vagyok ehhez, mint a vitákhoz,
Inkább hűséges maradok a titámhoz! (Yo!)

Nem az vagy már, akit megszerettem
Nem az vagy már, akit megismertem
Nem az vagy már, aki megérdemel
Te tetted tönkre, de már nem érdekel x2

Védd meg az iPhone töltődet a szakadástól!

By UDSZ

https://www.youtube.com/watch?v=VhE6INKgZ4w&t=13s